Nagy Télváró Alma-koncert, dalpremierrel

– Keresik az Alma Mikulás segítőit –

Idén újra nagy Mikulás-koncertet ad az Alma együttes a Budapest Kongresszusi Központban. December 2-án délelőtt 10 órától kicsik és nagyon örömére felhangzanak a legnagyobb Alma-slágerek a Ma van a szülinapomtól a Szuperkukákon át egészen a Bogyó és Babócáig. Az Alma Mikulás meglepetésként elhozza a koncertre a legfrissebb dalukat is. És közösségi kampány formájában keresik az eseményre a tíz legalmásabb manót.

Az Alma együttes igazán nem sláger-irigy, hiszen néhány napja két lemezük teljes anyagát is ingyen megosztották a közösségi oldalukon, rövidesen pedig új albummal jelentkeznek. Év végi ajándékként az új album is ingyen elérhető lesz az internetezők számára, de legelőször az Alma Mikulás koncerten lesz hallható az egyik újdonság.

Az együttes a napokban épp az Angliában élő magyaroknak szerez fergeteges koncert-élményt, de a hazai rajongókról sem feledkeznek el, ők a december 2-i koncerten hallhatnak először dalt az új lemezről. A legnagyobb slágerek és az újdonságok mellett elsősorban téli és mikulásváró dalok szerepelnek majd a programban, 10 igazán szerencsés gyerek pedig az Alma Mikulás segítője lehet a különleges előadáson. Ehhez nem kell mást tenni, mint a közösségi fórumon jelentkezni Alma Manónak. Megmutathatják kinek mozog legmanósabban a füle, vagy ki táncol legalmásabban, a lényeg, hogy egyedi legyen a jelentkezés, hogy az Alma Mikulásnak felkeltse a figyelmét. A kiválasztott gyerekek exkluzív meglepetést kapnak a zenekartól és segíthetik a megfáradt Mikulást az ajándékok kiosztásában.

Nagy Alma Mikulás koncert és dalpremier december 2-án, délelőtt 10 órától a Budapest Kongresszusi Központban.

További infók: www.almazenekar.hu, www.koncert.hu