Jégkorong-bajnokok a Városligetben – Világbajnokok oktatnak kapura lövést gyerekeknek a Magyar Jégkorong Napján

Tizennyolc elkerített pályán, több mint 1200 gyerek részvételével rendez gyermektornát a Magyar Jégkorong Szövetség a Magyar Jégkorong Napján, ahová több, a budapesti világbajnokságra készülő magyar válogatott játékos is kilátogat. A nap a gyerektornát követően a Jégpályák Éjszakája című rendezvénnyel folytatódik, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma is támogat, hiszen az esti program a Családok Éve programsorozat egyik első állomása lesz.

A magyar jégkorong bölcsőjében, a Városligeti Műjégpályán rendezik meg január 20-án a Magyar Jégkorong Napját, ahol mások mellett a sokszoros válogatott sportikon Szuper Levente is korcsolyát húz. A válogatott hírességek a játék fortélyait mutatják be a fiataloknak, miközben délelőtt 10 órától az U8-as és U10-es csapatokban játszó gyerekek Európa egyik legrégebbi jégpályáján bizonyítják rátermettségüket.

A résztvevők a mintegy 13 ezer négyzetméternyi területen nemcsak korcsolyaoktatásban részesülhetnek, de tesztelhetik tudásukat a kapura lövésben és asztali hokiban is, a sportág iránt érdeklődő fiatalok előtt is szabad az út, a szervezők teljes felszerelést biztosítanak azoknak a gyerekeknek, akik szeretnék kipróbálni a sportágat.

A nap végén a szórakozni vágyók sem maradnak program nélkül. A Jégpályák Éjszakája rendezvény keretében a kilátogatók a Rádió 1 népszerű DJ-ivel bulizhatnak 21 órától a jégpályán.

A Jégpályák Éjszakájához országszerte csatlakoztak helyszínek, így nem csak a Városligeti Műjégpályán, hanem máshol is érdemes lesz felkeresni a pályákat, mert egyedi akciókkal és kedvezményekkel várják az érdeklődőket. Bővebb információk az esemény Facebook-oldalán.

A Városligeti Műjégpályára jegyek 500,-Ft összegért válthatóak a Jégpályák Éjszakája című rendezvényre, a Magyar Hoki Napja ingyenes.

További információk: http://www.jegkorongszovetseg.hu/

Facebook: https://www.facebook.com/events/1638224796298469/