Budapesti lány lett a füredi Anna-bál szépe

A 193. balatonfüredi Anna-bál szépének Tóth Kinga Zoét választották meg július 21-én, szombaton. A 26 éves, budapesti lány első udvarhölgye a kecskeméti Kanizsai Magdolna, második udvarhölgye pedig a veszprémi Kovácsics Virág lett. Mindhárman elsőbálozóként állhattak a dobogóra.

A hagyománynak megfelelően idén is a közönség választotta ki a legszebb lányokat – idén egy holtverseny miatt, rendhagyó módon tizenhatot. Az elsőbálozó hölgyek lila, sorszámozott herendi porcelánszívet kaptak a nyakukba, ennek alapján szavazhatott róluk a közönség. Roby Lakatos hegedűvirtuóz parádés fellépése után pedig a zsűri döntött a legszebb három lány kilétéről.

A tizenhat lány közül legszebbnek ítélt Tóth Kinga Zoé Mezőkovácsházán született, 6 éve él Budapesten, a különleges alkalomra pedig a párja kísérte el. Első udvarhölgye, a 19 éves Kanizsai Magdolna Kecskemétről érkezett. Mint mondta, egészen kiskora óta figyeli a bálközvetítéseket és régi álmát váltotta valóra a jelentkezéssel. A harmadik udvarhölgynek, a Veszprémből érkezett Kovácsics Virágnak nem volt idegen a helyszín: elárulta, hogy veszprémi lányként gyakran megfordul Balatonfüreden is.

 

 

Magyarország legnagyobb tradíciójú eseménye idén sem hagyta meglepetések nélkül a közönségét: prímásverseny, utcabál, operagála és szívhalászat is várta a bálozókat. Cserép László, a patinás rendezvény főszervezője elmondta, remekül sikerült az 193. Anna-bál, amelyet az is alátámaszt, hogy az idei volt az eddigi letovább tartó bál, az utolsó vendégek egészen hajnalhasadtáig ropták.

A báli forgatagban idén is hazánk legjelesebb művészei és közéleti szereplői gyűltek össze. Többek között Olasz Anna, Esztergályos Cecília, Udvaros Dorottya, Horgas Eszter, Litkey Farkas és Schiffer Miklós is tiszteletét tette az Anna Grand Hotelben.

A bálkirálynő egy gyönyörű, csupán egyetlen példányban elkészített Royal Garden mintájú herendi vázát kapott, udvarhölgyei pedig Rotschild, és Apponyi-mintás serlegekkel gazdagodtak. A bál szépe és a két udvarhölgy vasárnap bemutatkozott a közönségnek, majd sétakocsin járták be a festői szépségű Balatonfüredet.

A fesztiválon idén is találkozhatott a közönség a Magyar Állami Operaház szabadtéri koncertsorozatával: az Operafüred előadásain Puccini Itáliájához köthető szerzemények szerepeltek.

Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója kiemelte, Az Anna-bál, akár csak az opera, a gyökereinkre, a velünk élő hagyományokra emlékeztet bennünket. – Noha fontos, hogy a jelenben éljünk, ezen a kitüntetett napon, ebben a gyönyörű városban valamiképpen visszaemlékezhetünk arra, hogyan ünnepeltek annak idején az elődeink. Ez pedig egy olyan érték, amelyet még sokáig meg kell őriznünk – tette hozzá.