Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj

126 éve született Szent-Györgyi Albert a C-vitamin atyja-

Karon lőtte magát, hogy kutathasson –

 

A 1893. szeptember 16-án született Szent-Györgyi Albert, a Nobel-díjas orvos és biokémikus tudós, akire méltán lehet büszke a magyar nemzet. Szent-Györgyi Albert az egyetlen magyar tudós, aki hazánkban folytatott tudományos tevékenységéért, a C-vitamin felfedezéséért kapta meg a Svéd Királyi Tudományos Akadémia  rangos díját.  A Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj, melyet hagyományteremtő szándékkal a Goodwill Pharma az Egészségért Alapítvány hozott létre, szeptember 16-án, a neves tudós születésnapján újraindul, így ismét bárki jelölheti majd kedvenc orvosát.  

Szent-Györgyi Albert, 1917-ben diplomázott, külföldön folytatott biológiai, gyógyszertani, bakteriológiai tanulmányokat, majd Cambridge-ben kémiai doktorátust szerzett, megismerkedett az elektronfizikával, a kvantummechanikával is. 1928-ban hazatért és Szegeden elvállalta a tudományegyetem biokémiai tanszékének vezetését. Itthoni sejtlélegzéssel kapcsolatos kutatásai közben fedezte fel a fumársav katalitikus (folyamatot gyorsító) hatását, így jutott el C-vitamin izolálásához.

 

“A biológia célja az élet megismerése”

Az „élet maga” izgatta igazán Szent-Györgyi Albertet. Egy életen át kutatta az élő anyag állapotát. Egykori tanítványával izoláltak két, az izom összehúzódáshoz elengedhetetlen fehérjét, és felfedezéséért komoly esélyesnek tartották egy újabb Nobel-díjra. Felfedezte a „P vitamint, élete végén a rák ellenszerét kutatta, még 93 évesen is az emberiségen akart segíteni. Életét a humanizmus vezérelte, úgy tudományos munkájában, mint privát cselekedeteiben. Az orosz fronton karon lőtte magát, hogy számára véget érjen a háború és folytathassa kutatásait, Kállay Miklós miniszterelnök megbízásából pedig az angolokkal tárgyalt, hogy az országa is kiléphessen az értelmetlen vérontásból. Nem csupán világra szóló eredményei, de életszemlélete, humánuma is példa lehet a világ, az ország előtt.

A Goodwill Pharma az Egészségért Közhasznú Alapítvány úgy tiszteleg a professzor önzetlen humanitása és példás szorgalma előtt, hogy hagyományteremtő céllal létrehozta a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat. A díjra a jelölési lehetőség szeptember 16-án, a neves tudós születésnapján újraindul, így ismét bárki jelölhet orvost vagy egészségügyi szakdolgozót.

A díjat munkájuk elismeréseként vehetik át azok az orvosok, akik a hétköznapokon olyan elhivatottsággal praktizálnak, amellyel kivívják a páciensek és a szakma tiszteletét. Példaképek, akik nem csupán egy-egy betegség tüneteinek kezelésével foglalkoznak professzionális módon, hanem mindent megtesznek a páciens teljes gyógyulásáért, és életminőségének érezhető javulásáért. Azok válnak igazán érdemessé az elismerésre, akik szakmai felkészültségük mellett tudományos igényességükkel, odaadásukkal és humanitárius szemléletükkel kiemelkednek az orvostársadalomból.

Idén ősztől az alapítvány a díjat az egészségügyi szakdolgozókra is kiterjeszti, hiszen áldozatos munkájuk épp annyira köszönetet érdemel, mint az orvosoké.

 

A jelölt orvosok részére 7 közönségdíj és két különdíj kerül átadásra.

A díjra jelöltek közül a nagyközönség választja ki majd az adott év 7 közönségdíjas orvosát. Az alapítvány ezen felül 2 különdíjat nyújt át minden évben. A díjak értéke egyenként 300.000 Ft.


Egészségügyi szakdolgozói díj

Az egészségügyi szakdolgozók közül a zsűri döntése alapján kerül kiválasztásra a különdíjas.

A díj értéke 300.000 Ft.


Zsűritagok:

Dr. Kallai Árpád, Főigazgató. Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó

Máté Krisztina, Producer, magyar televíziós műsorvezető, főiskolai tanár: „Miközben a 21. század egészen átalakította, megváltoztatta az orvos-beteg viszonyokat, az orvosok és egészségügyi dolgozók számára az egyetlen igazán fontos elismerés a betegek gyógyulása, hálája maradt. Alig van ma már olyan munka, amely – bármilyen patetikus – csak eltökéltséggel, elhivatottsággal végezhető. Az orvosok, nővérek, asszisztensek lelkiismeretére, elkötelezettségére épül minden. Amíg a betegek magukat diagnosztizálják – öntudatosabbak, kevésbé magasztalják az orvosok tudását – fontos, hogy legyen egy mindenki számára elfogadott, vitathatatlan elismerés, amelyre büszkék az orvosok, és méltatják a betegek is.”

 Prof. Dr. Klivényi Péter, Egyetemi tanár, az MTA doktora. Szegedi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar, Neurológiai Klinika

 

Az idei évben a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjnak már Nagykövetei is vannak, akik szellemiségükkel, eredményeikkel, emberi karakterükkel, eddigi és jelenlegei tevékenységükkel segítenek.

Köztük van:

Holló Márta, Televíziós szerkesztő műsorvezető, kommunikációs tanácsadó, évtizedek óta meghatározó alakja a hazai televíziózásnak: „A betegség mindig kiszolgáltatottságot jelent és ebben az állapotban a szakértelem mellett előtérbe kerül az emberség, az értő figyelem. Hiszem, hogy e nélkül nincs gyógyulás és azok a szakemberek, akik a hivatásukat nap mint nap így látják el, megérdemlik tőlünk is a figyelmet, az elismerést.”

Rakonczay Gábor, aki a Déli-sarkot januárban teljesítette, kétszeres Guinness világrekorder óceáni evezős, hatszoros óceánátkelő magyar hajós, az amerikai Év kalandja díj és a Magyar Formatervezési Díj tulajdonosa: „Távol az ismert és biztonságosnak hitt világunktól, az ember különösen mélyen átérzi azt, amikor valaki szabad akaratából életét és tudását adja más emberek életéért. Ez pedig köszönetet és tiszteletet érdemel.”

 

A Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjra a jelölés, a Nobel-díjas professzor születésnapján – szeptember 16-án – kezdődik. Szavazni a jelöltekre 2020. február 16. és március 16. között lehet. A díjat 2020. április 23-án adja át a díj alapítója, a Goodwill Pharma az Egészségért Közhasznú Alapítvány. Mint az elmúlt két évben, hat régióból 7 közönségdíjas orvost díjaznak, valamint 1 különdíjast a 40 év alatt és egy életműdíjat ítélnek oda 40 év feletti Magyarországon praktizáló, magyar betegeket gyógyító, magyar orvosnak. A díjhoz idén csatlakozik az egészségügyi szakdolgozói különdíj, ahol személyt vagy egy osztályt lehet jelölni, akik közül 1 kerül díjazásra.

A szervezők köszönettel várják a páciensektől megható, igaz történeteikkel a jelölést.

forrás: BrekaCom