milák kristóf viwa sajtótájékoztató, forrás:brekacom

Milák Kristóf, a fiatal úszózseni lesz a VIWA vitaminvíz arca

Óriásplakátokon, termékcímkéken a magyar csodaúszó

 

Milák Kristófot, aki fantasztikus csúccsal nyerte a 200 méter pillangót az úszó világbajnokságon, nem kell bemutatnunk a nagyközönségnek, hiszen egy világ figyelt fel teljesítményére.

„Megemelem a kalapom Kristóf előtt!”

Nyilatkozta a New York Times-nak minden idők legeredményesebb úszója Michael Phelps, akinek rekordját 2009 óta először Milák Kristófnak sikerült felülmúlnia. Világbajnokunk nem csupán hihetetlen eredményével, de szerény, szimpatikus viselkedésével, őszinte nyilatkozataival lopta be magát nem csak a sportszeretők szívébe. A fiatal magyar úszó népszerűsége egyre nő, a világbajnokság óta szinte felrobbantak az internetes felületei.  Már szállóige a világcsúcs utáni mondata is:

„Ezt, mégis hogy csináltam, mert nem tudom….”. 

Michael Phelps, ezt is tudta: „Megtörtént, mert volt egy kölyök, aki meg akarta csinálni, aki álmodott arról, hogy megcsinálja, aki rájött, hogyan lehet megcsinálni, aki addig dolgozott a technikáján, amíg az ilyen gyönyörű lett, és aki beletette azt az igazán, de igazán kőkemény munkát, ami ahhoz kell, hogy végül megdöntse ezt a csúcsot.”

Milák Kristóf nem bulikba jár, nem éjszakázik, nem igazán jut idő más szórakozásra sem, Milák Kristóf ÚSZIK. Edzője szerint, szerény, tudatos gyerek.  Tudatosan él, táplálkozik, iszik… a víz az élete.

A VIWA vitaminvizet gyártó cég ügyvezetője, Kaszás Attila szerint tökéletes találkozás az övék, hiteles, hogy a világbajnok ifjú úszó, Milák Kristóf lesz a VIWA vitaminvíz arca.   

A cég jelmondata ugyanis mindent elárul:

Igyál egészségeset!

„Ma nincs szükség a spanyolviaszra a világ „megváltásához”. Trendkövető, piacigénylő termékfejlesztésekkel megtalálhatjuk helyünket, lehetőségeinket a magyar és európai piacon. A vitaminvíz 7 évvel ezelőtt fogalomzavarnak tűnt, ma pedig már fogalom. Megtanítani a fogyasztónak hogy mi, miért éri meg neki és milyen pluszt hordoz? Ehhez kell hiteles márkanagykövet, aki a jövő generációjaként, a jövő termékének az arca lesz. Nem is választhatnánk jobbat, mint Milák Kristóf, 19 éves világbajnok úszót.” – mondta Kaszás Attila.

A fogalomzavarból fogalommá váló termék sikertörténete nem csak hazánkban, de a környező országokban is folytatódik – a nemzetközi piac után a hazai palackokon is megjelent az új szlogen „LOVE YOURSELF!”. A VIWA vitaminvizek bizonyították helyüket a piacon, a cég jövőbe mutató termékfejlesztésekkel elégíti ki a vásárlók igényeit. A tudatos vásárlói keresletnek a kereskedők is igyekeznek megfelelni, jelentősen tágítva ezzel a cég üzleti szegmensét, amivel további teret nyer a nemzetközi és hazai kereskedelmi, és vendéglátás szereplőinél. Épp úgy, ahogy a nagy hazai büszkeség, Milák Kristóf sportkarrierje is, így adva hitet a feltörekvőknek, a sportolóknak és sportrajongóknak. Múlt és jövő közötti hidat teremt ez az együttműködés.

 „Nagy örömünkre szolgál, hogy Milák Kristóf és a „The Path Sports Management” egy hosszútávú együttműködés keretében dolgozhat együtt a magyar piacon 7 éve piacvezető funkcionális vizeket gyártó Viwa Vitaminwater brand-el. Milák Kristóf világcsúcstartó, világbajnok úszó ma már a magyar sport meghatározó szereplője, csakúgy, mint a Viwa Vitaminwater a funkcionális víz piacán. Közös célunk, hogy Kristóf fiatalos lendületével, karizmájával és céltudatosságával hozzájáruljon a Viwa Vitaminwater által 7 éve megkezdett munkához, az innovatív, dinamikus márkát hiteles márkanagykövetként népszerűsítse. A sportolói márka felépítése összetett feladat, melynek csak egy része a sportolói teljesítmény, emellett elengedhetetlen a vonzó megjelenés és a piacképes életstílus, azt gondolom Kristóf esetében mindhárom pillér adott. Biztosak vagyunk benne, hogy ez a bejelentés egy gyümölcsöző munka kezdeti állomása, melyhez a professzionális háttér garancia mindkét fél részéről. Az együttműködés számos meglepetést, izgalmas elemet tartogat, amelyet örömmel mutatunk be a közvélemény számára!” – mondta dr. Bogdán Csaba, a cég társtulajdonosa.

Milák Kristóf, a VIWA vitaminvíz hiteles márkaképviselője, a jövő termékének arculatát képviseli.  Már sikeresek és bizonyítottak mindketten, de az igazi jövő még előttük áll.

 

 

A Viwa vitaminvízről bővebben:

A Viwa Product Europa Kft. funkcionális vitaminvizei minőségi alternatívát kínálnak azok számára, akik a megfelelő mennyiségű folyadékbevitel mellett, szervezetük vitamin raktárának gondozására is jelentős figyelmet fordítanak. A vitaminvíz se nem víz, se nem szénsavas üdítő, de ásványvíz sem: egy új generációs funkcionális ital az aktív életmódot élők számára, tele nélkülözhetetlen vitaminokkal.

Minden olyan vitamint és ásványi anyagot tartalmaznak, amire a szervezetnek szüksége van, és semmi olyan összetevőt, amire nincs. A vitamin olyan nélkülözhetetlen anyag az élethez, amelyet
az emberi szervezet néhány kivételtől eltekintve nem képes előállítani, ezért
külső forrásból kell fedezni az igényeket. Az ajánlott napi vitaminmennyiséget
azonban nehéz az étkezések során bevinni, sokszor nagyon tudatos táplálkozás
mellett is pótolni kell.

A cég által gyártott 6 különböző ízben és összetételben elérhető, különböző funkciójú italok fedezik a szervezet napi vitaminszükségletét, miközben biztosítják a folyadékpótlást. Kellemes, nem édes gyümölcsízükkel kiváló, egészséges szomjoltók. A termékek steviával készülnek, sem fölösleges cukorral, sem mással nem terhelik a szervezetet.

A Viwa Product Europa Kft. folyamatosan terjeszkedik a magyar és külföldi piacon, igazi sikertörténet az övék.   A termékkategória szülőhazája az USA, ma már hazánkban is egyre népszerűbbek a vitamintartalmú funkcionális italok. Egyre többen ismerik fel, hogy a tudatos táplálkozás az egészséges életmód, a sport mellett, a tudatos folyadékbevitel döntő fontosságú. Az elkerülhetetlen stresszes életmód, betegségek közben kiürülő vitaminraktárakat is szükségszerűen pótolni kell. A 6 különböző ízben és összetételben elérhető, különböző funkciójú VIWA vitaminvizek  erre a problémára nyújtanak egyszerűen megoldást.

2013-ban még elsőként kellett egy országnak megmutatni mi is a „vitaminvíz”, de a rengeteg munka, erőfeszítés meghozta az eredményt; a márka piacvezető és valódi „love brand” lett.

forrás:BrekacCom