Szent-Györgyi özvegye még ma is szedi a C-vitamint

Szent-Györgyi Albert imádta a tudományt, azért élt, így nem csoda, hogy feleségére is óriási hatással volt: Marcia Szent-Györgyi ma is néhai férje tanácsait követve vigyáz egészségére és tartja azokat a szokásokat, amelyeket a Nobel-díjas tudóssal alakítottak ki.

Nagyon odafigyelek a táplálkozásomra, mindennap sportolok, ahogyan azt Albert is tette és természetesen C-vitamint szedek, nem is kis mennyiségben – árulta el Marcia.

Özvegye elmondása szerint, Szent-Györgyi Albert rendkívül aktív tudományos életet élt, nemzetközi szervezetet épített fel, ahol valamennyi tudós mellett ott álltak feleségeik is. A Nobel-díjas professzor hitvallása ugyanis az volt, hogy csak támogató közösségben lehet valódi kutatómunkát végezni és igazi eredményeket elérni. Szent-Györgyi szellemiségének egyik legfontosabb üzenete, hogy mindennek az együttműködés az alapja, a tudást pedig meg kell osztani.

A tudós éppen 80 évvel ezelőtt vehette át a fiziológiai és orvosi Nobel-díjat, máig ő az egyetlen magyar, aki hazájában végzett munkája eredményeiért részesült az elismerésben. A jeles évforduló alkalmából, hagyományteremtő szándékkal a Goodwill Pharma az Egészségért Alapítvány Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat hozott létre. A díjalapításának ünnepi eseményére Marcia Szent-Györgyi 20 év után érkezett Magyarországra.

„Albert egy csodálatos ember volt. Célom és kötelességem, hogy a szemléletét továbbvigyem. Ezért is nagyon fontos számomra a most alapított Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj. Kilencen vehetik át jövő áprilisban a Magyar Tudományos Akadémián. Ketten szakmai, heten pedig közönségdíjat kapnak. Ez utóbbi díjjal a páciensek mondhatnak köszönetet azoknak az orvosoknak, akik emberségükkel, gondoskodó hozzáállásukkal, szakmai elkötelezettségükkel  végzik mindennapi munkájukat. A páciensek saját történetekkel ajánlhatják a díjra orvosukat.” – mondta Marcia Szent-Györgyi.

 Az elismerésre 2018. január 16-ig jelölhetik a páciensek gyógyítóikat, akik cselekedetükkel megmentették betegük életét, vagy akár a mindennapi orvosi munkájuk során maximális szakmai odafigyeléssel és emberséggel praktizálnak.

A Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj célja a Nobel-díjas tudós örökségének ápolásán túl az, hogy minél többen megismerjék azon orvosokat, kiknek munkássága követendő példaként szolgálhat és a jelölés segítségével a szakma képviselői reflektorfénybe kerülhessenek, érezhessék a megbecsülést, a tiszteletet és a betegek szeretetét is. A szakemberek közül hetet a nagyközönség, kettőt pedig a szakmai zsűri választhat meg.

Bővebb információ: www.szentgyorgyialbertorvosidij.hu