Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj

Tavaly volt 80 éve, hogy Szent-Györgyi Albert – máig egyetlen magyar tudósként hazai kutatásaiért kapott természettudományos Nobel-díjat. Az évforduló alkalmából a „Goodwill Pharma az Egészségért Alapítvány” a professzor tudományos eredményeinek felsorolása mellett úgy tiszteleg a C-vitamin felfedezőjének önzetlen humanitása előtt, hogy hagyományteremtő céllal létrehozta a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat.

A Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat munkájuk elismeréseként vehették át olyan orvosok, akik cselekedeteikkel megmentették a betegük életét, vagy a hétköznapokon olyan elhivatottsággal praktizálnak, amellyel kivívják a páciensek és a szakma tiszteletét egyaránt. Azok váltak igazán érdemessé a díjra, akik szakmai felkészültségük mellett tudományos igényességükkel, odaadásukkal és humanitárius szemléletükkel kiemelkedtek az orvostársadalomból. Példaképek, akik nem csupán egy-egy betegség tüneteinek kezelésével foglalkoznak professzionális módon, hanem mindent megtesznek a páciens teljes gyógyulásáért, és életminőségének érezhető javulásáért.

 

A jelölésről

A „Goodwill Pharma az Egészségért Alapítvány” 2017. szeptember 21. és 2018. január 16. között elektronikus (www.szentgyorgyialbertorvosidij.hu) és postai úton várta a jelöléseket, és az orvos-beteg kapcsolatról szóló személyes történeteket. A kezdeményezés óriási sikerrel zajlott, és az országból közel 1500 páciens jelölt meg olyan Magyarországon praktizáló orvost, aki elhivatottsággal és nem mindennapi odaadással végzi munkáját. A jelölést követően február 11. és március 30. között került sor a közönségszavazásra, amelynek során voksolni lehetett a példaértékű orvosokra és történeteikre.

 

…több mint 170 ezer szavazat

 

Több mint 170 ezer szavazattal zárult március 30-án, éjfélkor a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj közönségszavazása. A rendkívüli népszerűséggel lezajlott jelölési és szavazási időszakot követően, egy háromfős zsűri választotta ki a két különdíjast.

Közel 52 ezer kelet-magyarországi, 75 ezer nyugat-magyarországi és közel 45 ezer budapesti szavazattal zárult az a nagy sikerű közönségszavazás, amelynek eredményeként elhivatottságukért, példamutató munkásságukért ismer el magyar orvosokat a Goodwill Pharma az Egészségért Alapítvány. Ezt követően kezdődött a szakmai zsűri munkája, hogy kiválasszák a két különdíjast. A döntőbizottság tagjai voltak: az orvostársadalom képviseletében Prof. Dr. Klivényi Péter és Dr. Kallai Árpád, valamint a Kossuth- és Jászai Mari-díjas előadóművész, Hegedűs D. Géza.

 

Közönségdíjas orvosok:

  • Czimbalmos István

Dr. Czimbalmos István háziorvosként és üzemorvosként dolgozik egy nógrád megyei apró, mindössze 1377 főt számláló településen. Orvosi hitvallását elsősorban családjának ősei alapozták meg, akik mind munkájukkal, mind hitükkel bizonyították emberi értékeiket. Keresztény, magyar embernek tartja magát, amelyet igyekszik megélni a hétköznapi életben is. Hivatásának mottója az a szép gondolat, amit egyszer Szent Margit szobra alatt pillantott meg: „Segítsetek segíteni!” A Szent-Györgyi Albert Orvosi díjat nagy megtisztelésnek tartja, elsősorban azért, mert betegei az elismeréssel nem csak szakmai, de emberi hozzáállását is díjazták. A díjjal járó összeget fele-fele arányban a Böjte Csaba atya által vezetett Dévai Szent Ferenc Alapítvány és a Kozma Imre atya által vezetett Máltai Szeretetszolgálatnak adományozná, hogy a magára maradt gyermekek a két nagyra becsült szerzetes segítségével teljes értékű életet élhessenek.

 

  • Horváth Viktor

Dr. Horváth Viktor sebészként végzi munkáját Győrben, a Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban. Egykori bencés diákként, a bencés rend jelmondata kísérte végig életét és munkáját: „Ora et labora!” Vagyis „Imádkozzál és dolgozzál!”  A hivatás számára egy képességet jelent a fájdalmak enyhítésére, lehetőséget a gyógyításra, ahol meg kell látni az embert a betegségben, remény nyújtható a reménytelenségben, értelem és cél adható az életnek és a küzdésnek. Pályáján a legtöbb segítséget a családjától kapta, akik jól tűrték hiányát a rengeteg munka és ügyelet miatt, és természetesen támogatást kapott néhány jó kollégától is. A közeljövőben még elhivatottabban szeretné folytatni a munkát, hosszú távon pedig új célokat keres, és több időt szentel a családjának, két gyönyörű unokájának. Az orvosi díj számára egy 36 éven át tartó munka elismerését jelenti, valamint a betegeivel kialakított szoros emberi kapcsolatok megtartó erejét, akiknek ezúton is köszöni a támogatást és a szavazatokat. A díjjal járó pénzösszeget a Horváth Ottó és Zita Alapítványnak ajánlja fel, – amelynek kuratóriumi elnöke a megalakulása óta – és amely orvosok és nővérek továbbképzését, tudományos munkáját, valamint kórházi osztályok eszközbeszerzését segíti.

 

  • Fodor Gábor

Dr. Fodor Gábor fiatal, pályakezdő orvos Győrben, a Petz Aladár megyei Oktató Kórház Anaszteziológiai Osztályán, ahol gerincvelő sérültek komplex ellátását végzik. Mottója az általa létrehozott alapítvány neve is egyben: „Never give up!”, amelynek célja a gerincvelő sérültek kezelésében maximálisan elérhető életminőség ( „quality of life” ) megteremtése, és az, hogy hasonló sorsú betegeket ne vessen ki magából a társadalom, a szolidaritás sokféleképpen mutatkozzon meg. A Szent-Györgyi Albert Orvosi díj lényegét a bizalmon alapuló orvos-beteg kapcsolat ápolásában és megőrzésében látja, amely nem veszhet el az évek folyamán. Úgy véli, hogy a bizalom fenntartásával a kiszolgáltatott, kétségbe esett páciens is hinni tud a gyógyulásban, abban, hogy van értelme akkor is élni, ha nem mozdul a kéz, a láb, a fej. Foki Niki, a díjra jelölő beteg is így él, akinek az orvosi díj célt és feladatot jelentett, amiért reggelente újra érdemes volt ébredni a betegágyon, és aki a hála kifejezésének emberfeletti küzdelmével igyekezte őt segíteni. Pályája során sokat köszönhet Dr. Tomor Szilvia szakorvosjelöltnek, aki szárnyai alá vette, és az általa megszerzett tudást igyekezett vele maradéktalanul megosztani, illetve Dr. Mikula Zsuzsannának is, aki jó tanácsaival sokszor nyújtott segítséget a vészterhes időkben, kritikus állapotú betegek ellátása során. A legerősebb támaszának Dr. Kecskés Gabriella bizonyult, amikor sor került az első pácienseinek ellátására. Mindannyiuk kitartása, évtizedes munkásságba vetett hite, szakmai alázata megkérdőjelezhetetlen. A díjat Dr. Fodor Gábor jelölőjével egyetértésben Foki Niki egyik sorstársának ajánlja fel.

  • Kozma Richárd

Dr. Kozma Richárd családorvosként dolgozik a heves megyei Mezőkövesden, a Medi-Koz Egészségügyi és Szolgáltató Betéti Társaság, Mezõkövesdi 2. sz. Családorvosi Szolgálatánál. Orvosi hivatására tudatosan készült. 9 éves korában édesanyja halálakor eldöntötte, olyan orvos szeretne lenni, aki először találkozik a Betegekkel, definitíve gyógyítja meg őket, vagy gyógyulásuk útját megfelelő irányba tereli. Végzésekor édesapja a következő szavakkal bocsájtotta útjára: „Csak azt add, mint tanultál és tudsz, de azt szívvel, lélekkel!”. 24 éve ezek szerint él és dolgozik. Pályaválasztását és posztgraduális tanulmányaimat dr. Ilyés István professzor úr támogatta. Mentora dr. Szabó János hevesi családorvos úr volt. Mindkettőjüknek köszönettel és hálával tartozik. A Szent-györgyi Albert Orvosi Díj megtiszteltetés számára, a további munkáihoz nagy pluszt jelent ez a visszaigazolás, hogy amit 24 éve folyamatosan végez, azt Betegeinek elismerésére és megelégedettségére teheti. A hozzá fordulók szeretete, bizalma, ezzel, mint díjazott számára, bizonyítást nyert. A díjjal járó összeget minden bizonnyal a rendelője felszereltségére, az általa működtetett www.ricsidoktor.hu webrendelő fejlesztésére fogja fordítani, ezzel is fejlesztve a betegellátás színvonalát. Reméli, hogy hivatását a továbbiakban is a Betegek megelégedettségére folytathatja, és szolgálhatja a hozzá fordulókat.

 

  • Tokodi István

Dr. Tokodi István Intenzív koraszülött főorvos a székesfehérvári Szent György Kórházban, ahol 27. éve gyermek-gasztroenterológusként és neonatológusként dolgozik. Az orvosi pályára elsősorban családi indíttatásból lépett. Édesapja családorvosként dolgozott először falun, majd városban, így ő maga testközelből tapasztalhatta mag az orvosi hivatás szépségeit, kihívásait. Nagycsaládban nőtt fel és három gyermeke van. Talán ez teremtette meg az alapját annak, hogy könnyen szót ért a gyermekekkel. Mindig is szeretett volna segíteni az elesett embereken. Vallja, hogy gyermekeink védelemre, segítségre szorulnak, különösen akkor, ha betegség is sújtja őket, mert a gyermek „nem kis felnőtt”, ahogyan Méhes Károly Professzor Úrtól a pécsi egyetemen, a gyermekgyógyászati kurzus alatt megtanulták. Pályáját nagyban segítette Kerekes László Főorvos Úr, akitől a koraszülött gyógyászat szeretetét és azt a szakmai tudást kapta meg, amely alkalmassá tette arra, hogy éveken át a székesfehérvári megyei kórház Neonatológiai Intenzív Centrumának vezetőjeként dolgozhasson. Munkája legnagyobb elismerésének tartja azt, hogy betegei, kollégái alkalmasnak ítélték a díjra és ezt szavazataikkal meg is erősítették. Ez a fajta szimpátia megnyilvánulás az, amely egy gyakorló orvost éltet és visszaigazolást adhat arra vonatkozóan, hogy nem volt hiábavaló az eddig erőfeszítése. Pályakezdő kollégáinak azt üzeni, hogy a szakma iránti szeretetüket, hivatástudatukat soha ne adják fel. A becsületesség, az odafigyelés, a törődés előbb-utóbb meghozza az elismerést és a megbecsülést. A díjjal járó anyagi juttatást mindenképpen olyan célra kívánja fordítani, amellyel betegei ellátásának színvonalát tovább tudja javítani.

 

  • Sényi Katalin

Dr. Sényi Katalin Budapesten dolgozik szemészként, az I. sz. Szemészeti Klinikán.  Örömmel tölti el, ha segíthet, keresi, hogy hol tehet valami jót. Mottója:

„Bis dat qui cito dat, nihil dat qui munere tardat ” vagyis „Kétszer ad, aki gyorsan ad, semmit se ad, aki az adakozással késlekedik! ”  Sem reggel korán, sem este, éjjel nem érzi gondnak, ha valaki hozzá fordul a panaszával. Fiatal kollégái számára szeretné megmutatni, hogy milyen csodálatos lehetőségeket tartogat a szemészet és azt, hogy  ők még mennyi mindent  felfedezhetnek. Biztatja őket, hogy legyenek saját terveik és céljaik, mert nagyon szép ez a hivatás, sok emberen tudnak segíteni, és ha nyitott szemmel és füllel figyelnek sok titkot fel tudnak fedezni, csak nem szabad ellustulni, és minden napnak, minden hétnek, minden évnek kell  legyen egy kis öröme, célja, melyet kitűzve el kell érni. Szeretné megszervezni a magyarországi gyermekszemészeti hálózatot, megfelelő szakemberekkel és a köztük működő kommunikációval, folyamatos konzultáció lehetőségével, internetes kapcsolattal – ez lenne a legsürgősebb terve, hogy ne legyenek a gyermekszemészeti rendelők zsúfoltak és a várólista se legyen ilyen hosszú. Pályáján nagyon sok támogatásban volt része. Már a gimnáziumban biológia tanára, Jablonkay Pál és a fizika tanára, Lantosy Károly irányítása, lelkesedése magával ragadta, biológia versenyt nyert, majd egyetemi évei alatt dr. Sós József Professzor kutatással bízta meg, amelyből irányítása segítségével pályázatot is nyert. A Professzornak köszönheti azt is, hogy az Egyetemen, a Szemészeti Klinikán kapott állást, és ötödévben szemészet versenyt nyert. Szeretettel és tisztelettel gondol első mentorára, dr. Trux Erzsébet egyetemi adjunktusra és dr. Bausz Mária, dr. Megyesi Mária Főorvos asszonyokra, akiktől sok támogatást, tanácsot kapott. Sikerült pályázattal kijutnia Kampik Professzorhoz a németországi Würtzburgba és később Drezdába is, ahol a gyermekszemészeti ismereteit és a műtéttant elmélyíthette. 1992-től Professzor Süveges Ildikó tanítványa lehetett, akinek támogatásával sikerült itthon a Gyermekszemészeti társaságot megalapítani. A közönségdíj kapcsán váratlanul érte a lelkes levéláradat, amelyet a kezelt, gondozott gyerekek szüleitől kapott és az a szeretet, amivel felvállalták a szavazás lehetőségét. Nagy melegséggel tölti el, hogy az a hit, és remény, amely benne munkál, segíti őt a gyerekszemek fejlődésében, egészségessé válásában, és hogy ez a hit viszonzásra talál.

 

  • Perlaki Pál

Dr. Perlaki Pál kardiológus a kiskunfélegyházi kórházban, ahol 8 éve a kardiológiai rehabilitációs részleg vezetését végzi. Az osztályos munka mellett szakrendelést és ügyeletet, heti három napon pedig magánrendelést tart. Hitvallása a jó orvos-beteg kapcsolat, aminek nagy jelentősége van a betegségek kezelésében és a mielőbbi gyógyulásukban. Mottója: „Segíteni szeretnék, szívügyem az orvoslás.” Az orvosi pályán eltöltött 39 év alatt munkájában a gyógyításba vetett töretlen hit és lelkesedés vezérelte. Mentorának tekinti Dr. Tóth Sándor főorvos urat, aki 25 évig vezette a kiskunfélegyházi belgyógyászati osztályt és a kórházat. Az Ő személyisége és orvosi példamutatása hozta, és marasztalta ebben a városban. Dr. Marschalek György főorvos urat, akitől a betegekkel való kapcsolatépítést, türelmet tanulta. Mentoráltjainak tekinti számos fiatal kollégáját, akik szigorló orvosként a hallgatói voltak. Szent-Györgyi Albert professzor életútjából követendőnek tartja kitartását, céltudatosságát és eredményességét. Éppen ezért a fiatal kollégáknak üzeni, hogy az orvosi hivatást mérhetetlen alázattal és türelemmel gyakorolják, megértéssel forduljanak a betegekhez, tegyenek többet az orvoslás erkölcsi, és anyagi megbecsülése érdekében. A díj elismerést és köszönetet jelent számára a betegek részéről az eddigi szolgálatáért, munkája folytatásához további erőt és lendületet ad. A díjjal járó összeget teljes egészében jótékonysági célokra fordítja, és támogatja a kiskunfélegyházi kórház, egy általános iskola és a gimnázium alapítványát.

 

A két különdíjas orvos:

 

Dr. Vorobcsuk András

Dr. Vorobcsuk András Haemodinamikai Laborvezető Főorvosként dolgozik a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórházban.  A szakmai zsűri a 40 év alatti különdíjas kategóriában ismerte el tevékenységét.  Alma mátere a Pécsi Tudomány Egyetem Általános Orvostudományi Kara, mottója: „A kihívások érdekessé, leküzdésük tartalmassá teszik az életet.” Már kisgyermek korban eldöntötte, hogy az orvosi hivatást fogja választani és tanulmányai során is célirányosan efelé haladt. Az egyetemi évei során korán, már első évesként betegágy mellett dolgozott ápolóként. Ekkor döntötte el, hogy a szívgyógyászattal szeretne foglalkozni. Akkori mestere meghatározó szerepet töltött be életében. Intenzív terápiás orvosként megtanulta, hogy a test és a lélek egy egységet képez, jelenleg is eszerint a hitvallás szerint gyógyít. Nagy öröm volt számára, hogy betegei jelölték a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjra és különösen megtisztelőnek érzi, hogy egy független zsűri által különdíjban részesült! A díjat szakmai fejlődésére fogja fordítani.  A fiatal, pályakezdő orvosoknak azt üzeni, ne adják fel, orvosnak lenni hivatás, egy életforma.

 

Dr. Prodán Zsolt 

 

Dr. Prodán Zsolt a budapesti Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet vezető gyermekszívsebésze, vagy, ahogy emlegetni szokták: „a gyermekszívek specialistája”.

A szőnyi születésű szívsebész a Debreceni Orvostudományi Egyetemen végezte tanulmányait, dolgozott már az USA-ban, Párizsban és Münchenben is. Hivatásszeretetét szüleitől örökölte, hiszen műtősnő édesanyja és orvos édesapja is szakmabeli volt, ebben a világban nőtt fel, így a pályaválasztás nem volt kérdés számára.

A veleszületett szívrendellenességek nemzetközileg elismert sebészének mottója egy Hagakure idézet, amelyet Jim Jarmusch idéz: “Naoshige úr maximái között ott függött ez is a falon: A fontos ügyeket könnyedén kell kezelni. Ittei mester hozzátette: A kevésbé fontosakat pedig nagy figyelemmel.”

A modern szívsebészet hozzáférhetővé tételét hazánkban egy folyamatos „harc”-nak tartja, amely idővel szenvedélyévé vált, életprogramot adott számára. A csecsemőszívsebészetet elsősorban azért választotta, mert kollégáival végig tudják kísérni a tudományos eredmények folyamatos fejlődését, és hiszi, hogy azok hazahozatalával, illetve a high-tech medicinával talán ezen a területen tudnak a legtöbbet segíteni.

Szent-Györgyi Albert életútjából a „szellemi éhség”-et , mint kutatói magatartást tartja követendő példának, amit a tudós professzor így foglalt össze: „Egy modern felfedezés azért felfedezés, mert ellentétben áll az összes ismert tudással. Ha nem áll ellentétben, akkor csak egy kis adalék.” Szent-Györgyi professzor itt egy folyamatos reflexív, kritikus gondolkodásról beszélt. Nem az átlagemberek világnézete ez, de ez a tudományos pálya egyetlen járható ösvénye, más lehetőség nincs.

Dr. Prodán Zsolt nagy hatású mentora Claude Planché professzor volt, aki szakmai gyermekeként fogadta, de lényegében minden munkatársától tanult, akik mindenkoron segítették, és segítik. Mentorálltjai közül már sokan már önállóan operáló szívsebészek, a világ számos országában.

A fiatal, pályakezdő orvosoknak azt üzeni, hogy ne vonuljanak elefáncsonttoronyba. A társadalommal beszélgetni kell, az eredményeket és a problémákat pedig kommunikálni.

A Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj a szívsebész számára hatalmas elismerést jelent, megtisztelésként érte a szavazók támogatása és szeretete. A díjjal járó összeget elsősorban csapatépítésre fordítja, valamint családjára, akik mellette álltak. A csecsemőszívsebészetet nem magányos harcnak, hanem csapatmunkának tartja, ezért köszönetnyilvánítása jeléül munkatársaival ünnepli majd meg ezt a szép pillanatot. Mindemellett családi ajándékként az otthoni számítógépét is felújítja, hogy versenyképessé tegye azt a jövő generációjának.