Nincs ujjlenyomata a Határ úti hősnek!

 Kínában sem tudták azonosítani Bács Pétert, a magyar színészt          

Shanghaiban járt reklámfotózáson a nőket védelmező, Határ úti hősként elhíresült színész, modell és kaszkadőr, Bács Péter. Arra azonban ő sem számított, hogy a reptéren nem lesz könnyű az átjutás Kínába, mert egyik kezén sem működik az ujjlenyomat olvasó. A kaszkadőrként is gyakran igénybe vett színészt a határőrök kénytelenek voltak hagyományos módon azonosítani, és tintába mártott ujjairól vettek mintát.

Hosszasan vallatták nemrégiben a kínai reptéren Bács Pétert, pedig ő csak egy ártatlan reklámfotózásra érkezett Shanghaiba. A határőrök ugyanis minden átkelő turistát azonosítanak az ujjlenyomat olvasóval, de a szegedi származású színész ujjain egyik gép sem működött.

Bevittek szobára és faggatni kezdtek, hogy mit akarok Kínában, miért jöttem Shanghaiba, meddig leszek ott és melyik cég vette le az ujjlenyomatomat. Még arra is gyanakodtak, hogy talán amerikai vagyok. Nehezen tudtam csak elmagyarázni, hogy napi szinten kaszkadőrködök, vívok, és falat mászok, és ebből kifolyólag az ujjbegyeimet talán megviseli ez a sok akció.” – mesélte a fiatal színművész.

A sokoldalú tehetség modellként már többször bizonyított külföldön. Penelope Cruz épp a Spanyol királynő c. film forgatásán jegyezte meg, hogy nagyon hasonlít Tom Cruise-ra, különösen hosszabb hajjal, amivel az amerikai filmsztár által megformált utolsó szamurájt idézi.

Bács Péter azonban nemcsak modellként remekel, de kaszkadőrként számos hollywoodi sikerprodukcióban is részt vett már. Ezekben a filmekben többnyire „tűzspecialistaként” szerepelt, de dolgozott az utolsó Mission Impossible c. film bécsi forgatásán Tom Cruise fénydublőreként, illetve a Magyarországon gyártott Die Hard-ban is, vagy akár a Brad Pitt nevével fémjelzett Zombiban és az The Eagle of the Ninth c. filmben, ahol ő ütötte le Channing Tatum-ot.

Színészként jelenleg itthon a Mennyit érünk c. színdarabra készül a Spirit Színházban, de lovas kaszkadőrként is gyakran vállal szerepet.