Varga Balázs egy rendőrfőkapitányságon kapta vissza a hangját

A drága örökösök szereplője hálából jelölte kedvenc orvosát a
Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjra

A fiatal, Kelet színésze díjas színművész az RTL Klub új sikersorozatának, a Drága Örökösöknek egyik állandó szereplőjeként már sokaknak ismerős lehet. Balázs a sorozat előtt hat éven keresztül Nyíregyházán, a Móricz Zsigmond Színházban játszott, ahonnan rengeteg szívmelengető emlékkel és sikerekkel tért haza, egy alkalommal azonban ehhez külső segítségre is szüksége volt.

A fiatal színész teljes mellszélességgel támogatja a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat, hiszen ő maga is rengeteget köszönhet az orvosoknak. A mindennapok során asztma, allergia és magas vérnyomás is megnehezíti az életét, de szerencsére a közvetlen környezetében a családjában és a barátai között is több a remek szakember, így mindig van, aki segítsen.

–  Örömmel jelöltem a díjra Dr. Petlyánszki Gábort, akinek hatalmas szakértelmét támasztja alá az is, hogy az egész nyíregyházi társulat hozzá jár, ha megbetegszik. Ő egyébként a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság főorvosa – mesélte Balázs. A fiatal színész élete első zenés főszerepe előtt ijedten vette észre, hogy teljesen elment a hangja.

Nem tudtam, hogy a stressztől vagy a megerőltetéstől, de már csak suttogni voltam képes. Délután négy óra volt, este pedig premier… A helyzet reménytelennek tűnt. Természetesen azonnal kapcsolatba léptem Gáborral, aki éppen a rendőrségen ügyelt, ennek ellenére azt mondta, hogy ellát, ha bemegyek. – idézte fel a kétségbeejtő esetet Varga Balázs.

A színész természetesen élt a lehetőséggel, de mivel átöltözni már nem maradt volna ideje, jelmezben rohant az őrsre, ahol a rendőröknek okozott egy kis fejfájást, mikor teljes Abba-szettben, zöld csőnadrágban és rózsaszín pólóban elsuttogta, hogy az orvoshoz jött. Végül a vizsgálószobában megtalálta a Doktorurat is, aki két alkalmassági vizsgálatra váró rendőr között őt is ellátta.

Ahogyan beadta az injekciót, éreztem, hogy máris kezd visszajönni a hangom, így bemelegítésnek egy rögtönzött koncertet is adhattam a rendőröknek, akik nagyon élvezték. Végül óriási siker lett az előadás, 3 évadon keresztül játszottuk. Dr. Petlyánszki Gábor nélkül, aki a munkaidején kívül, egyszerű hivatástudatból látott akkor el engem, aznap este a premier biztosan elmaradt volna. Páratlan és hiánypótló kezdeményezésnek tartom ezt a díjat, hiszen végre lehetőségünk van arra, hogy mi is hálát mondhassunk valahogyan az orvosainknak, akik legtöbbször erőn felül, mindent megtesznek értünk. Mivel a családomban is vannak, akik az egészségügyben dolgoznak, belelátok abba, milyen küzdelmes, nehéz hivatás is az övék. Úgy gondolom, ez a minimum, amit adhatunk nekik – árulta el a színész.

Az orvosi díjról az alábbi linken tájékozódhat: http://szentgyorgyialbertorvosidij.hu/