Csirkébe harapott a Cápa!

Balogh Levente: „Egy kis cég nem alkalmas befektetésekre, naggyá kell tenni, hogy az legyen”

 

Egy igazi hazai sikersztori! A kitartás és az üzleti alázat felkeltette a „vízkirályként” nevezett Balogh Levente figyelmét is.  Idén három éve, hogy megnyitott a Pesti Pipi, alapítója, Dancs Attila azóta négy éttermet hozott létre, majd a további fejlődés reményében elindult az RTL Klub Cápák között üzleti showműsorban. A műsor keretében ugyan nem kapott befektetést, most azonban a Cápa jóvoltából megnyílik a Pesti Pipi első franchise üzlete, amelyhez az egész üzleti modell átalakítására is szükség volt.

 

„Ha nincs egy terméknek minősége, akkor a ráépített brand nem fog működni.” – Balogh Levente

 

A „vízkirályt”, a Szentkirályi-titok legnagyobb tudóját, Balogh Leventét milliárdos üzletemberként ismerhette meg a nagyközönség, azonban a műsor alatt kiderült, hogy az üzletin kívül az emberi faktor is nagyon fontos számára és hallgat az intuícióira is. A magyar termékek és ötletek iránti szeretete és tisztelete mindig arra sarkallja, hogy inspirálja és támogassa azokat a vállalkozókat, akik teljes szívükkel alkotnak valami igazán különleges hazai terméket. Ha pedig valamiben fantáziát lát, akkor az üzletemberből az egyik legnagyobb hazai befektető válik.

 

Élelmiszer technológusként abban hiszek, hogy jó minőségű, ellenőrzött, friss húsra van szükség!

A megfontoltságáról ismert Cápát a műsor után nem hagyta nyugodni a Pesti Pipi! Két dolog jár állandóan az eszébe: Attila személye és a Pesti Pipi vitathatatlan minősége.

„Egyszer váratlanul bementem az üzletbe, megkóstoltam a termékeket. Aztán elmentem az üzemébe is és láttam, hogy milyen gondosággal foglalkozik az ételekkel, hogy nem áll meg, hanem egyre újabb és újabb egyedi szószokat és ízeket kísérletez ki. Ez mind meggyőzött arról, hogy van egy olyan stabil alap, amire lehet építeni. Ha nincs egy terméknek minősége, akkor a ráépített brand nem fog működni. Az elhivatottsága és az eddig létrehozott minőség iránti tisztelet miatt döntöttem amellett, hogy valami közösbe kezdjek vele.” – hangsúlyozza Levente. Hozzáteszi: „Szeretem a gasztronómiát, különleges alkalmakkor készítek is ételeket. Főleg különleges húsokból grillezni szeretek! A pipik ellátásához szükséges háttér konyha pedig majdnem, hogy a szakmám, hisz élelmiszer technológus vagyok. Abban hiszek (nem csak a csirke esetében), hogy a jó minőségű, ellenőrzött, friss húsra van szükség, jó alapanyagból lehet csak minőségi ételt készíteni.”

 

Jövő és erő

 

– Azzal az első pillanattól kezdve tisztában vagyok, hogy a streetfood egy jó üzlet, nem véletlen, hogy világcégek épülnek rá. A gyors, de ugyanakkor a minőségi ételek korát éljük. A műsorba is tudtam ezt, csak akkor még azt nem láttam, hogy mennyire tudom elérni Attilánál, hogy ne büfékben gondolkozzon, hanem egy gyorséttermi láncban – mondja Balogh Levente. Kiemelve: ez az első üzlet lesz a bizonyítéka annak, hogy pontosan érti, hogy mit mondok, és ő is emellé a törekvés mellé állt. Így már én is sokkal tisztábban látom ennek az egész üzletnek a jövőjét és az erejét.

 

Előremutató kapcsolat

– Fantasztikusan tudunk együtt dolgozni, sikerült megértetnem az Attilával, hogy ebből a büfés kategóriából feljebb kell lépni egy lépcsőfokot – hangsúlyozza Levente. Hozzáteszi: a franchise-hálózatban lévő üzletek teljesen új dizájnt és megjelenést kapnak, ezzel pedig egy új élete kezdődik el a Pesti Pipinek. Természetesen az induló négy üzlet is megmarad, de az Attila döntése, hogy azokat is átdizájnolja-e. – Első üzletünket az Oktogonon nyitjuk, csodálatosan szép lett, úgyhogy ismét belelkesedtem, a második Kolosy téren lesz, és a tervek szerint év végéig pedig összesen öt üzlet tartozik majd a hálózatba. Ez persze azt is jelneti, hogy Attilának azon is gondolkodnia kell, hogy a háttéripart hogyan lehet fejleszteni, hiszen eddig négy üzletet kellett ellátnia, de most már majd tízet-tizenegyet kell. Én azt tanácsoltam neki, hogy arra kell törekedni, hogy 2021 végéig húsz-harminc üzlete legyen, Budapesten és vidéken is.

 

„ Egy kis cég nem alkalmas befektetésekre, naggyá kell tenni, hogy az legyen!” – Balogh Levente

 

A közös küldetés

„Mióta a Pipi létezik, nincs két egyforma napunk a folyamatos fejlődés miatt” – meséli Dancs Attila, a Pesti Pipi megálmodója és tulajdonosa. – „Hozzászoktunk, hogy mindig dolgoznunk kell azért, hogy szintet tudjunk lépni, tehát egyelőre ez a hatalmas változás sem tűnik nehéz feladatnak. Úgy gondolom, hogy Leventével hasonló a jellemünk. Kevés ideje ismerjük egymást, de így érzem. Szerintem neki a Pipi nem anyagi indíttatású, és nekem sem, egyre inkább egy közös küldetéssé válik.„

 

Új fogalom, az Üzleti kémia

Leventével és Attilával is beszélgetve bizton állíthatjuk, hogy ahogy a barátságoknak, úgy az üzleti kapcsolatoknak is van kémiája. Vonzalom egy közös cél felé. Inspirálni, segíteni és minden helyzetben támogatni egymást. Ennek a kémiának a gyümölcsét kóstolhatjuk meg majd országszerte.